Lenin Peak expedition

Lenin Peak expedíció

A Lenin-csúcs egy 7134 méter magas hegycsúcs, amely a Pamír hegységben, Kirgizisztán és Tadzsikisztán határán található. Ez a hegy a Pamír egyik legnépszerűbb és legismertebb csúcsa, melyet már több útvonalon is megmásztak hegymászók. Az első sikeres megmászást a német Allvein hajtotta végre 1928-ban a keleti főgerinc irányából.

Az expedíciók általában az északi oldalról, Kirgizisztán területéről indulnak, mivel ez a szokásos és könnyebben megközelíthető útvonal. A hegy technikailag az egyik legkönnyebb hétezresnek számít, ezért kezdők számára is alkalmas, akik nem rendelkeznek jégmászó tudással, azonban fontos a jó akklimatizáció és megfelelő magashegyi felszerelés.

Az expedícióra általában 3-4 hetet szoktak tervezni, ami magában foglalja az akklimatizációs köröket is. A hegymászók a alaptáborból (BC) indulnak el, majd több magasabb táboron keresztül haladnak, míg elérik a csúcsot. Az út során fix köteleket és létrákat is kiépítenek a veszélyesebb részeknél, bár a jelzőzászlók gyakran eltűnnek a szél és az erős olvadás miatt, így a nyomokat kell követni.

Az egyik leglátványosabb része az expedíciónak a Lenin-gleccser, amely egy lenyűgöző, törmelékkel fedett terület körülöttünk széttöredezett függőgleccserekkel és csipkézett csúcsokkal. Az expedíció során a túrázók átkelnek időszakos vízfolyásokon és találkozhatnak helyi kirgizi lovasokkal, akik némi borravalóért segítséget nyújtanak. Ezek a lovasok végzik a csomagok, az ellátmány és különféle terhek szállítását BC és az egyes tábor (C1) között.

A Lenin-hegy expedíció híres arról, hogy mára a legolcsóbban megmászható hétezres csúccsá vált, így egyre több hegymászó vállalkozik rá. A legjobb időszak a július vége és augusztus eleje közötti időszak, amikor a legstabilabb az időjárás.

A túrázók rendre nagy erőpróbát élnek át a magasság és a hegyi körülmények miatt, de a természet hatalmas ereje és a csúcstámadás élménye felejthetetlen marad számukra. Összességében a Lenin-hegy expedíció egy technikailag egyszerűbb, de magashegyi kihívást jelentő kaland, amely magaslatok szerelmeseinek ideális választás lehet.

Lenin Peak expedíció az én szemszögemből

Amint már a főoldalon is említettem, először 2022 -ben jártam a Central Asia Travel Edelweiss Meadow nevű Lenin-hegy alaptáborában (BC), amely 3600m tengerszint feletti magasságon helyezkedik el. 

Eddig három alkalommal próbálkoztam feljutni a csúcsra. Ebből kétszer sikertelenül és egyszer sikeresen. A két sikertelen expedíciómról csak rövidebben számolnék be. 

Most a 2025 -ös sikeres expedíciómat osztanám meg veletek...

Előzmények...

2025 február elején egy elég komplex bokaműtétem volt. Nagyon nehéz volt számomra az azt követő 3 hónap. Nem tudtam azokat az edzéseket csinálni amiket igazán szerettem. Nem tudtam nagy súlyokkal sétálni, taposógépen edzeni, futni, a megszokott tempómban túrázni, boulderezni vagy sziklát mászni. Eleinte a biciklizés is nehéznek bizonyult, de hatalmas DE. Nagyon odafigyeltem a gyógytornára és arra, hogy ne terheljem túl a bokám. Emellett kiemeltem figyeltem arra, hogy naponta legalább 1kg vegyes zöldséget fogyasszak, és ha lehetett kerültem a húst is, hogy felgyorsítsam a gyógyulást. 

Július első hete a Monte Rosai "Spagettizás"

No ez a sztori is megér majd egy blog bejegyzést, de röviden összefoglalva: egy nagyon kedves barátommal Melittával túráztam, (aki hasonlóképpen örült mint én, és bírja a tempóm, így nem kell behúzott kézifékkel szenvednem a hegyekben) a Monte Rosa-csoportban, amely Olaszország és Svájc határvonalán található. A kicsit több mint egy hetes "túrázgatásunk" során feljutottunk néhány 4000m magas csúcsra, ezzel megalapozva a Lenin-hegy csúcsmászásom. 

Az expedíció

Jelenkorunkban számtalan portálon és különféle hírközlési csatornán hallani lehet hegymászó beszámolókat, amik segítségével könnyebben vizualizálódik előttünk, hogy hogy is néz ki egy ilyen expedíció, de gondolom azért vannak még homályos foltok, és olyan kérdések is felmerülhetnek bennünk, amikre nem is gondolnánk.

A kérdések...

• Utazás: hogy és mivel? mikor? honnan hová? ... 

• Költségek: repjegy, étkezés, biztosítás, gyógyszerek, oltások ...

• Időtartam: hány nap? hol és mennyi ideig? ...

• Kihívások: időjárás? hőmérséklet? távolság? felfelé és lefelé? betegségek? mentális és fizikális küzdelem? ...

• és még sok más...

Utazás

Július 15 -én indultam útnak Budapestről Isztambulba a Pegasus Airlines PC332 -es számú járatával. Ez egy viszonylag gyors, 2 órás út volt, majd ezt követte egy 5 órás várakozás, amiből végül majdnem 7 óra lett. Mindig ez a legrosszabb része az utazásnak. Az idegölő várakozás után Isztambulból a kirgizisztáni Osh -ba repültem a Pegasus Airlines PC710 -es számú járatával. Az utazás ezen része 5 órányi borzalmas nyomorgásból állt... majd végül megérkeztem Osh káprázatos repterére (kb. olyan mint a mucsaröcsögei vasútállomás). 

Osh, repülőtér

A PC710 -es számú járatról leszálva, hamar betessékeltek minket a reptér ellenőrző csarnokába. Szó szerint belökték az utolsó embert az ajtón, hogy azt le tudják zárni. Sprotnik voltunk a konzervben... A hosszú repülő út után mindenki csak egy dologra pályázott. A WC -re. Amiből szerencsére volt 1 a férfiak és 1 pedig a nők számára. Egy rossz szavam nem lehet rá, de jóból is csak annyi, hogy legalább volt... olyan volt mint az a latrina amit anno a 47 -es cserkész csapattal ástunk, csak annyi különbséggel, hogy ez valamiféle kerámiából volt. Na ennyit is a WC -ről.

Cirka 1 óra várakozás után végre sorra is kerültem az útlevél ellenőrzésnél. A 2022 -es és a 2024 -es utazásomhoz képest annyi volt a különbség, hogy a tisztek már beszéltek angolul, így nem tartottak ott hosszasan. Látták, hogy már egy párszor megfordultam náluk, így hamar kaptam is a pecsétet. 

Hogy kell e vízum?  -2012.07.25-től a magyar állampolgárok 60 napot nem meghaladó tartózkodás esetén vízummentesen utazhatnak Kirgizisztánba.

Az útlevélnek a hazautazás dátumához képest min. 6 hónapig érvényesnek kell lennie. (https://1000ut.hu/vizumok/kirgizisztani-vizum)

Osh, a "déli főváros"

A reptéri security check után a reptér előcsarnokában váltottam helyi valutát és vettem egy Megacom -os SIM kártyát. Majd amint kiléptem az ajtón, máris özönlöttek felém a taxis "kufák"... De ez már nem ért váratlanul. Hamar találtam is fuvart Osh városába, a nagy szupermarkethez, a Globus -hoz. Itt lehetőségünk van bevásárolni mindazt az élelmet és italt amit az expedíció alatt fogyasztani szeretnénk majd innen szoktunk tovább indulni a Central Asia Travel kisbuszaival az alaptábor felé. A mintegy 14km hosszú út 700 Kirgiz SOM -ba fájt nekem (Yandex -et használva nagyjából fele ennyibe került volna).  

Az Alaptábor (BC)

Edelweiss Meadow nevű alaptábor 3600m tengerszint feletti magasságon található, funny de Európában ilyen magasságba már nem lehet autóval feljutni, de itt igen. Egészen 3800m -ig járnak fel különféle "csapatszállító" gépjárművekkel. No de az út ami elvezet egészen BC -ig? -egyszerűen fantasztikus, olyan "tiszta" a levegő, hogy úgy érezhetjük magunkat mintha egy Kärcher WD 4-es porszívók lennénk. Ahwww 🤣. Itt megértem, hogy ha valaki FFP2 -es maszkban vezet. Cirka 6 óra nyomorgás és fuldoklás egy öreg Mercedes Sprinterben. Dölöngélünk, egymáshoz simulunk a végestnemérő kanyar rengetegben... de megéri, mert így össze kovácsolódik egy kis csapat 🤣. Mivel út karbantartás volt, így lehetőségünk adódott kicsit átmozgatni elnyomott tagjainkat miközben gyönyörködhettünk a legelésző kecskék és a Hyundai excavator látványában.

A hosszas várakozás után újra bepattantunk a luxus Sprinterbe és meg sem álltunk egészen az alaptáborig. Az aszfaltos útról letérve, a sztyeppén átvonuló folyókat és gázlókat átszelve, a fullasztó porviharokon áthatolva megpillantottuk az egyre csak fejlődő Edelweiss Meadow alaptábort. Amint kiszálltunk, észre is vettem, hogy a sofőrünk, elkezdni meghúzni a kereket rögzítő csavarokat. ugyanis egytől-egyig mind ki voltak csavarodva... így még jobban örültem neki, hogy megérkeztünk a táborba.

Út az egyestáborba (C1)

Maga az út nagyjából 12km hosszú és 900-1000m szintet foglal magába. A táj közben nagyon változatos színekben (zöld, barna, rozsdavörös, szürke) pompázik. Az utat szerintem négy szakaszra lehet osztani. Az első szakasz kb 4km hosszú és 3800m tengerszint feletti magasságig tart. Nagyjából innen kezdődik a nagy hagymamező (The onion field) nevű terület, és itt található egy nagyobb vízesés is. Érdemes ezen a helyen egy kicsit hosszabb pihenőt is tartani. Az út ezen szakaszán is találkozhatunk jakokkal és mormotákkal is. A következő szakasz nagyjából 3km hosszú, egészen 4150m magasan található Puteshestvennikov pass -ra vezet fel. Az út fokozatosan vált át a zöld mezőkből a rozsdás, szürkés színvilágú agyagos felszínre. Ennek a szakasznak a legnehezebb része az utolsó 300-400m amely 200m szintet is tartogat számunkra. Az út hirtelen emelkedik, ezért cikk-cakkozva kaptathatunk fel rajta. Előfordul, hogy ezt a szakaszt már vékony olvadozó hóréteg fedi, így még nehezebb és csúszósabbá válik, ami megnehezíti a feljutásunkat. Ezen a helyen is érdemes egy hosszabb pihenőt tartani. A látvány ami a szemünk elé tárul hihetetlenül gyönyörű. Néhány méterrel lejjebb újra megpillanthatunk egy kisebb füves területet, ahol még mormoták is játszadoznak, háttérben pedig láthatjuk a Lenin gleccsert és a kiemelkedő hófödte hegyóriásokat mint például a 6183m magas Spartak Peak,  a 6690m magas Unity Peak és az utunk fő csúcsát, a Lenin-csúcsot. A harmadik szakaszt 100m szintereszkedéssel kezdjük meg. Ez elég lehangoló tud lenni, mert tudjuk, hogy innen még sok van hátra C1 -ig. Az út nehezebben járható. Porlékony, málladozó agyagpala borít mindent... ha nincs kamáslink akkor ez tölti meg a cipőinket, bakancsainkat... nem valami jó érzés. A keskeny hegyi ösvényeken haladva folyamatosan láthatjuk ahogy a mellettünk levő hegyoldalról, hogy pereg le a sok, apró szilánkokra töredezett kőzet. Néhol az olvadó hó alkotta kisebb vízfolyások keresztezhetik utunkat. Ezek esetenként kőfolyókká alakulnak. A kopár kő pusztaságon végighaladva eljutunk ezen szakaszunk végéhez, ahol egy erős sodrású gleccser folyón kell átkelnünk. Ez annyira kiszélesedett, hogy csak egy nagyjából 800m hosszú kerülővel tudtuk kikerülni. Ezután kezdődik az utolsó szakaszunk, ami már könnyebbnek tűnik, de nem az. Egy újabb, hirtelen emelkedővel kezdünk, majd pedig jön egy enyhén emelkedős szakasz, amikor már úgy érezzük, hogy ez már tök laza, akkor kezdődik a szívás. Leereszkedünk egy folyó völgybe, majd fel, és újra le gleccser mezőre, majd egy csúszós sziklákkal fedett jeges "dombra" és utána újra le egy nagyobb jégmezőre, ami után a következő emelkedő tetejére érve meg is érkeztünk C1 -be. (Ezt elolvasni is unalmas volt, nemhogy végigjárni  🤣)

Élet C1 -ben (4400m)

A "gyönyörű" egyestábor... Egy sárga sátrakból, fém konténerekből,  konyha- és étkező jurtából álló biztonságot nyújtó tábor amely a fekete kőtengeren várja a "hegymászókat". A táborban található egy orvosi sátor, képzett orvossal illetve vele szemben levő sátorban él Vladimir, az expedícióért felelős vezető.

De mégis milyen itt az életkörülmény? -Nagyon nem szerettem itt tartózkodni, ugyanis talán a legkönnyebben itt lehet összeszedni bármilyen fertőzést. A tábor területen kezdetben 2 majd 4 pottyantós WC  lett kialakítva, amelyek 1-1 gleccser hasadék felett helyezkedtek el, így le is "húztuk" magunk után az alkotásunkat. Az egyre fokozódó olvadások miatt, ezek a hasadékok egyre kisebbek lettek, így már nem tűnnek el olyan könnyen és néha az emberek se céloznak valami jól, így a deszka amin állunk, tiszta...KAKI, szóval nem csoda ha itt összeszedünk valamit (elég gyakori is volt a hányás/hasmenéses megbetegedés). Igazából ez a WC dolog még nem is olyan nagy probléma. A táborban magukat "hegymászónak" nevező emberek a problémák okozói. Ugyanis, számos olyan eset történt, hogy a lustaságukból és nemtörődésükből kifolyólag ott ürítetek ahol éppen kedvük tartotta, pontosabban a sátraink, sátorhelyeink mellett, és ha ez még nem lenne elég, a megmaradt, romlott ételeiket is csak úgy szétszórták...

A tábort éles, hegyes kövek borítják. Ezek könnyedén átszúrhatják cipőnk, papucsunk talpát, és az említett szenny miatt jó eséllyel elfertőződhetnek sebeink, ami akár az expedíció végét is jelenthette.

Azért nem csak rosszat tudok mesélni a táborról. Említettem, hogy van konyha és étkező jurta is. Profi kirgiz mesterszakácsok főztek a megéhezett hegymászóknak, serpáknak és lovasoknak. Természetesen nem ingyen. Egy étkezés 15$ -t kóstált, de ez nem is olyan sok ahhoz képest, hogy milyen helyen kapjuk ezt a háromfogásos lakomát. Az étkező jurta egyben a közösségi terünk is,  ahol kártyázhatunk, ostáblázhatunk és sakkozhatunk a sparhelt melegétől elárasztott, civilizációs érzetet keltő, a rossz körülményeket feledtető biztonságot nyújtó erődünk.

Az étel mellett a legerősebb pozitívum a táj. Varázsaltos... Amerre csak nézünk magasabbnál-magasabb hófödte hegycsúcsok, a mintegy 13,5km hosszú és 55,3km² terjedelmű Lenin-gleccser, az olvadozó jég és hó képezte folyók látványa kápráztat el bennünket.

Út a kettestáborba (C2)

Tiszta izgalom, rejtelem, félelem... Első alkalommal amikor távolról megpillantjuk az előttünk elterülő hatalmas gleccsermezőt és a háttérben kimagasodó jég hegyeket azonnal borsódzani kezd a bőrünk. Az ismeretlen, veszélyekkel teli "halálcsapda"... A hatást még jobban tetőzik a távolban lezúduló lavinák és kőmorajlások. Az indulásunk napja előtti éjszakáján egy hatalmas lavina söpört végig az úton, amelyen elérhetjük a kettestábort. Mindenkiben ott lapult egy enyhe félelem, amely egyre csak erősödött bennünk, mikor egyre közelebb kerültünk a lavina zónához. Mindemellett a látható veszély mellett ott vártak ránk a hófödte jégcsapdák, a hasadékok... Célszerű az éjszaka közepén 3-4 óra körül nekivágni utunknak, amely nagyjából 5-6km. Ezt négy szakaszra osztanám. Az első szakasz olyan 2,5km hosszúságú, amely a Lenin-gleccseren halad végig egészen a fix kötelekig, 4700-4800m magasságig. Az út viszonylag jól járható, zászlócskákkal jelölt, biztonságos... Ezután kezdődik egy izgalmasabb szakasz, amely fix kötelekkel, létrákkal, deszka és létra hidakkal van biztosítva. Itt már jobban megfigyelhetjük a ránk leselkedő hasadékokat, amelyek többnyire olyan mélységig húzódnak, hogy az aljukat nem is lehet látni. Ez a rész csak 1-1,2km. Ezt követi egy szintén rejtett hasadékokkal teli hely, ahol egyben az említett lavina zóna is kezdődik. Megfigyeléseim alapján, a normál út csak ezen a szakaszán fordult elő olyan lavina amely végigsöpörhetett az utunkon. Ez a szakasz a legrövidebb, mindössze csak 400m de egyben talán a legfélelmetesebb is. Ezután következik az utolsó nagyobb kaptató 5150/5200m -re, ahonnan már jól láthatjuk a biztonságérzetet keltő kettestábort. Innen már csak egy nagyobb hajrát kell kibírnunk a "Frying Pan" (serpenyő) nevezetű helyen. A nevéből is sejthető, hogy elég forró itt a helyzet... Ez nem másabb C2 -ben se... Végre elértük a tábort, nagy a boldogság, amely csak egy pillanatig tart, és, hogy miért? -Ez majd következő pontban kiderül. 😉 

Élet vagy inkább túlélés C2 -ben (5300m)?

Itt vagyunk C2 -ben, egy különböző expedíciós irodák sátraival telepakolt, zsúfolt biztonság érzetet keltő, de nem olyan biztonságos tábor, amely napról-napra változtatja külsejét. Az olvadás hatására a délutáni órákra a sátrak alól elvész a szilárd, hó, jég és kőréteg. Ezek alatt jégbarlangok húzódnak. Nagyon kevés hely van ahol biztonságosan fel tudjuk állítani a sátrainkat. Az idei expedícióm során hallani lehetett olyan történetet, hogy egy német hegymászó csapat arra ébredt, hogy pár méterrel lejjebb találták magukat, ugyanis alvás közben sátrastul bezuhantak egy ilyen jégbarlangba. Nem is tudom én, hogy reagálnék ilyen helyzetben 😅.  Instagram oldalamon, fel is tettem egy pár videót arról, hogy az expedíció során, hogy változott meg a kettestábor.  Milyen egyéb problémákkal szembesülhetünk még? -A táborban számos hasadék keresztezi utunkat. Sokan nem mernek eltávolodni a sátruktól, ezért ott végzik el WC -s dolgaikat. Ugyanis a kijelölt illemhely, magasabban található, egy nagyobb sziklán, ahonnan csodálatos panoráma nyílik az útra C1-C2 között. Természetesen akik lent sétálnak azok láthatják fenekünk ragyogását, de hát b*sszus, a szélsőséges körülmények közt vagyunk, engedjük el egy kicsit a komfortot és térjünk vissza őseinkhez. Sajnos, sokan nem ügyelnek a tisztaságra. A tábor távolabbi felében található egy kis vízfolyás, ahol kulacsainkat tölthetjük meg friss vízzel (amit célszerű fertőtleníteni, forralni). Korábbi éveimben, nem találkoztam még olyannal, hogy valaki oda ürítette volna megmaradt ételét, vizeletét, salakanyagát. Sajnos ez idén már nem így volt, ami teljesen felháborított. A forrás friss vízében használt nedves törlőkendő hevert mellette meg minden mással... Gyorsan szabadulni akartam erről a helyről és úgy döntöttem, hogy amilyen gyorsan csak lehet feljuttatom a sátramat és miden más felszerelésem az előretolt kettestáborba.

Út a hármastáborba (C3)

A C2 és C3 közötti út a legrövidebb. Mindössze csak 2,5-3km hosszú és 800m szintemelkedést tartalmaz. Az említett erőteljes olvadás és az erős UV sugárzás miatt célszerű reggel 8 előtt útnak indulni. Ekkor még stabilabb a hó és jégtakaró, ami csak az első 300m szint és 500m távon kell kiemelten figyelembe venni. Ugyanis 10 óra után egészen életveszélyessé tud válni ez a szakasz. A keskeny jéghidak elolvadnak és az egyre csak instabilabbá váló rétegek csúszás és zuhanás veszélyessé válnak. Innentől kezdve csak egy "laza" séta az egész, amíg el nem érjük az előretolt kettestábort 5750-5800m körül. Az út igaz, hogy csak kb. 500m hosszú, amely hirtelen vált át 30°-45°+ -os emelkedőre.

Előretolt kettestábor (C2,5 - 5800m)

A már sokat említett előretolt kettestábor, más néven C2,5. Célszerű itt felverni a sátrunkat, vagy akár egy hóbivakot ásnunk, mivel itt sokkal nyugodtabbak az éjszakák. Szélvédett, csendes és tiszta. Az első akklimatizációs körben célszerű felmenni C3 -ig majd ide visszaereszkedni és itt tölteni az éjszakát. 

C3, ahol nem szeretünk sokáig maradni (6100m)?

Amint itt vagyunk, megtapasztalhatjuk a tomboló szél erejét és egyben gyönyörködhetünk a csodás panorámában amely elénk tárul. Ezeket a sorokat írva el is öntenek az érzelmek, az érzések, és már szinte olyan mintha újra C3 -ban lennék. A hegymászók többsége csak 2-3 napot tölt itt az expedíció során. nem értem őket, és ők se engem 😅. Mivel szöges ellentettje vagyok a többségüknek, és az idei expedíción összesen 7 éjszakát is itt töltöttem, ebből egyhuzamban 4 -et ha belevesszük a csúcsmászás utáni éjszakát is. Az tény, hogy általában 21:00-09:00 ig borzasztóan nagy a szél és ezáltal a hőérzetünk is olyan -20°C körüli. Na de következzen egy kis tábor bemutatás: Hihetetlen gyönyörű a látvány, rendezett sátrak, hófallal körbevett illemhelyek sokasága (persze itt is nagyon sokan inkább ott végezték el dolgaikat ahol éppen kedvük tartotta, így nehéz volt más vizeletét nem meginni 🤢) és innen csak pár száz méterre található a 6148m magas Razdelnaya-csúcs (dombocska). Fel se tűnne nekünk, hogy ez is egy csúcs, ha nem lenne a tetején egy kis emléktábla. Viszont az a panoráma ami innen nyílik a tádzsikisztáni hegy tengerre az valami hihetetlen... Nem szabad kihagyni 😉

Út a csúcsra (7134m)

Augusztus 9 02:30. A szél olyan erősen csapkodja a sátram falát. Készen állok! Készen arra, hogy mikor törik össze a tartószerkezet és omlik darabokra a védelmet nyújtó "otthonom".  A Millet pehely overallomban töltöttem az éjszakát, hogy könnyebb legyen az indulás. A G2 bakancsomat a hálózsákomba zártam, hogy a testem melegét átvegye. Felforralom a már előkészített olvasztott havat, és izotóniás port keverek bele, amit egy kedves barátomtól Eliezertől kaptam (Thanks bro!). Az elkészült meleg italokat Kólás palackokba töltöm, és úgy helyezem a bakancsokba míg össze nem szedem bátorságomat, hogy elhagyjam az erődöm.

03:00 még mindig a sátramban lapítok. A szél egyre erősebben tombol... Kezdem elengedni az egészet... Megeszem az utolsó csomag kávés-müzli keverékem amit az expedíció elején egy spanyol hegymászó csapattól kaptam. A csomagolására egy szomorú arc volt rajzolva. Azt mondták, hogy aki ezt a fajtát ették, az nem jutott fel a csúcsra. Volt egy másik is amin egy mosolygós arc volt, és a spanyol mászó olyant evett a sikeres csúcsmászása előtt.  Nem törődtem evvel, mivel nem volt más müzlim. A kávé hatását hamar megéreztem, ugyanis napok óta nem jutott a szervezetem ilyen mértékű koffeinhez. Visszadőltem még egy kicsit pihenni, hogy energiához jussak. Lábamra felvettem a bakancsom és a hágóvasam. Közben ki-ki kukucskáltam, hátha változott valamit a helyzet. Láttam, hogy egy nagyobb csapat útnak indult...

04:00 az idő kicsit javulni látszott. Orromra kineziológiai tapaszt ragasztottam, hogy védje a hidegtől. Kortyoltam egyet-egyet a kólámból és az izotóniás italomból, és nagy lendülettel kimásztam a sátramból. Úgy nagyjából 04:30 -at mutatott az órám. Hirtelen megdöbbentem. A szél nem gyengült, csak éppen egy rövidke pillanatra alábbhagyott. Vum-vumm-vummm erőteljesen tolta magát az arcomba. A hideg azonnal csontig hatolt. És elindultam. Nem állhattam meg egy pillanatra sem. El kellett hagynom a tábort. Megnyugtató volt látni, hogy nem csak én indultam útnak. Ismertem az utat, mivel az előző napokban már tettem rajta egy rövidke akklimatizációs sétát. Láttam, hogy előttem két hegymászó botorkál. Ott, ahol nem lenne szabad. oda siettem hozzájuk. Az egyik alatt beszakadt a jég. Szerencsére nem sérült meg. Ráeszméltek, hogy ez így nem lesz jó. Mondtam nekik, hogy kövessenek, és mutattam nekik az utat amely biztonságosan járható. Egy út volt, ez a nyeregben vezetett, ahol erősebb mint 100 km/h -s széllökések nehezítették meg légzésünket és haladásunkat. Tudtam, hogy csak az úgynevezett négyestábort kell elérnünk (ez egy nemlétező tábor) ami 6400m magasan található. 1,2km és 500m szint. Csak ennyi volt az út. Olyan erős volt a szél, hogy számtalanszor megálltunk, leültünk pihenni háttal a szélnek. Ilyenkor végre levegőhöz juthattunk. Egyszer csak észrevettem, azt a nagyobb csapatot amelyik már 03:00 előtt útnak indult. Visszafordultak. Aggasztó volt ezt látni. De nem hátráltunk meg. A két hegymászó egy szikla árnyékában pihent meg. odamentem hozzájuk, és meglepetésükre elővettem a táskámból egy palack cukros Coca Colát. Körbeadtam. Beszélgetésbe kezdtünk, és kiderült, hogy lengyelek. Az egyik bajuszán jégcsapokban lógott a takony és a pára. Vicces látvány volt. Tovább mentünk. A nap is elkezdett előbújni, és amint a gyenge sugarai megérintették bőrünket, azonnal elöntött minket a boldogság és egy enyhe biztonságérzet, miközben a szél egyre erősebben lökdösött bennünket, de evvel már nem törődtünk. Csak élveztük a nap melegítő sugarait. És végre elértük a négyestábort. Szélcsend! Csak szélcsend volt semmi más... kicsit megpihentünk. Végre elmúlt a fuldoklás és szabadon tudtunk lélegezni. Rövidke pihenés után folytattuk utunkat. 6500m körül ránéztem a telefonomra, és olyant láttam, amit már egy jó ideje nem, 4G -t! Azonnal posztoltam is egyet Instán, hogy mindenki lássa, hogy még élek és úton vagyok a csúcs felé. 

08:00 az első rádiós bejelentkezés időpontja. A lengyel srácokat tovább küldtem, hogy ne hárman fagyoskodjunk, míg a bejelentkezésre várunk. Bosszantóan hosszú volt ez a várakozás. Dühített is, hogy először miért nem azoktól kérnek helyzetjelentést, akik éppen csúcsmászáson vannak... 08:20 végre sorra kerültem. Mivel messze voltam még a céltól, ezért Vladimir felszólított, hogy forduljak vissza mert 14:00ig el kell hagyni a csúcsot. Én erre csak annyit mondtam, hogy 13:00ig lazán felérek, és azzal a lendülettel ki is kapcsoltam a rádióm, majd csak a 20:00 -ás rádiózáskor jelentkeztem következőnek. 6600m körül egyre jobban fájtak a lábujjaim. Ezen a helyen újra felerősödött a szél. Tudtam, hogy nincs más megoldás mint, hogy egy rövid időre levegyem a bakancsom, és zoknit cseréljek. Csak a bal lábamról vettem le. Nem volt valami kellemes érzés. Kicsit megmasszírozgattam őket, de hiába. Visszavettem a bakancsom és csak arra gondoltam, hogy tűzben állok, és mondogattam, hogy ég a lábam... ég a lábam... Most gondolnátok, hogy milyen rossz bakancsot választottam, de nem. Sajnos Raynaud-szindrómám van. Borzasztó volt a fájdalom, de nem állhattam meg, nem adhattam fel a küzdelmet. A lábujjaim már nem mozogtak. Akármennyire is akartam mozgatni őket, meg nem moccantak. Csak az járt a fejemben, hogy mit fog mondani az UIMLA, IML oktatóm, Csenár Marci. A képzésen "beton Zsolti" és a "Rambo" nevet kaptam. Most viszont az volt a fejemben, hogy ha visszafordulok akkor "p*nci Zsolti" leszek. Ezt nem engedhettem! B******** meg lábujjaim, pusztuljatok! Velem nem szórakozhattok! Csak mentem tovább és mentem. 6800m körül újra posztoltam egyet Instán, felhívtam szüleimet, hogy tudják azt, hogy minden rendben van. Láttam másokat megállni, botorkálni és csak biztattam őket, hogy ne adják fel, már közel a cél. Kólával kínálgattam a "testvéreim", ugyanis a hegyen egy nagy család vagyunk és csak egymásra, Istenre és Allahra számíthatunk. Már nincs sok hátra. Az utolsó 500m és 100m szint. Leültem a hóba és elterültem. Felnéztem az égre és hálás voltam azért, hogy itt lehetek. Kortyoltam egyet az izotóniás italomból, megettem egy energia szeletet míg beért az egyik lengyel társam, majd oda adtam neki a kólám.

Pillantás a csúcsról

11+2 ez a kedvenc számom. 11 lépés és még 2 majd egy pillanatnyi szusszanás. És újra 11+2... A csúcson sokan vannak, ezt egyre jobban látni. Rövidesen mi is közöttük voltunk. Könnyek, adrenalin, dopamin, eufória... Nagy pacsi, gratuláció és ölelés mindenkinek. A szél csak süvített körülöttünk, de evvel már nem törődtem. Térdre borultam a csúcson, és megcsókoltam a Lenin fejszobrot. Elővettem a magyar és a román zászlót is, melyet egy kedves barátom Ernest adott nekem még az egyestáborban. Ő sajnos betegség miatt nem lehetett velem a csúcson. Megfogadtam, hogy felviszem a zászlót neki és a többi román hegymászó testvéremnek való tiszteletem jeléül. Elkészültek a csúcs fotók. Lenyomtam 20 fekvőtámaszt. Majd az egyik serpa testvéremmel próbáltuk meggyújtani a cigit amit Thomas adott nekem. Sajnos túl erős volt a szél, és enyhén nedves volt a dohány is :( Kifeküdtem, élveztem, azt hogy a csúcson vagyok. Jól éreztem magam. Nagyjából 30-35 percet töltöttem a csúcson. Kiélveztem minden pillanatát. A panoráma, a táj ami a lábunk előtt elterült hihetetlen, felemelő érzés volt ott lenni. El lehetett látni a tádzsikisztáni hegyóriásokig mint például a Kommunizmus-csúcs (7495m) és a Korzsenyevszkaja-csúcs (7105m). 

Visszatérés az alaptábora

Félúton jártam. Igen, a Lenin-csúcs az út első felén található. Onnan még vissza is kell jutni az alaptáborba. Az út hosszú és kimerítő. A lábujjaim életre keltek, ez fájdalmasabb volt mint amikor nem tudtam őket mozgatni. Amint a kitáguló ereket újra átjárta a vér, olyan érzés volt mintha tényleg tűzben állnék. Minden egyes pillanat fájt amíg el nem értem C3 -at. De ez nem ment olyan gyorsan. Az egyik serpa vezető éppen támogatta az egyik megtermett ügyfelét, aki nem volt éppen a top formájában. Ezért úgy döntöttem, hogy velük fogok haladni, hogy ha esetleg kellene nekik a segítségem. Együtt haladtunk és olykor segítettem is a biztonságos haladását. A leglassabb szakasz 6400m -ről lejutni a nyeregbe. A kimerült ügyfél nagyon esetlenül mozgott. De már messziről láttuk, hogy a többiek lent várnak minket és egy másik srác hatalmas termoszokban hozza le a teát. 19:00 ra már újra élvezhettük a sátraink által nyújtott kényelmet és biztonságot. Az éjszakát itt töltöttem. Vártam már a reggelt, hogy visszatérjek az alaptáborba, és megérdeklődjem, hogy mi van a litván (Gediminas) és a francia (Valentin) ultra futókkal, akikkel még C1 -ben barátkoztam össze. Később kiderült, hogy Gediminas, aki BC-Lenin peak-BC utat, ami 53,25km és 4164m+ 22 óra és 7 perc alatt teljesítette. Hihetetlen és nagyon inspiráló. Reggel odaadtam a megmaradt étel- és géz- készletem a hármastábor vezetőjének. Majd nagyjából C1 -ig meg se álltam. Elfogyasztottam az ebédem, felvettem minden felszerelésem és folytattam is az utam BC -be. Megérkeztem... Lecuccoltam, és beálltam a kiérdemelt forró zuhany alá. Elképesztően jó volt... Este vacsora közben kiosztották a "summit certeket" és a csúcs pólókat és a "summit" tortát is. Mind együtt ünnepeltünk, és örültünk egymás sikerének. Még Oshban vettem egy üveg vodkát amit direkt erre a célra tartogattam. Román testvéreim pedig különféle pálinkákkal kínáltak. Vacsora után folytattuk is az ünneplést a helyi bisztroban, amit még tavaly kezdtek el építeni és idén már a teljes szezon alatt üzemelt. Hihetetlenül modern belülről. Amint beléptem az ajtaján, olyan érzés fogott el, mintha egy más világban, egy európai luxus étteremben lennék. Mindenféle európai sört szolgáltak fel, illetve a vitt italainkat is fogyaszthattuk bent, ez fura volt számomra. Számos serpa is velünk ünnepelt. A román csapatból egy srác jutott fel aznap a csúcsra amikor én. Nem is gondoltam volna, hogy ilyen ünneplésben lesz majd részem.

Érdekességek

Csapat neveim az akklimatizációs körök során:

1. Hungarian Team

2. Romanian Team

3. Zsolt

Miért pont augusztus 9?

• Rádióban hallottam, hogy a román csapat is aznap tervezi a csúcsmászást.

Raynaud-szindróma:

• A Raynaud-szindróma az erek görcsszerű, reverzibilis összehúzódása, amely hideg vagy stressz hatására következik be, és leggyakrabban az ujjakon és lábujjakon jelentkezik. Tünetei közé tartozik a bőr elfehéredése, majd lilává válása, amit a véráramlás visszatértével kivörösödés követ. Súlyosabb esetekben zsibbadás, fájdalom, és akár fekélyek is kialakulhatnak.

A megfelelő akklimatizáció

Magashegyi expedíciózás során elengedhetetlen a megfelelő akklimatizálódás. Hogy mi is az akklimatizáció? -Az akklimatizáció az emberi szervezet alkalmazkodási folyamata a magashegyek oxigénhiányos környezetéhez. Milyen előnyei vannak? -Ha jól akklimatizálódtunk, akkor elkerülhetjük a magashegyi betegségek okozta kellemetlenségeket, amik: erős és tartós fejfájás, nehézlégzés, fáradékonyság, étvágytalanság, izom fájdalmak, szédülés, orrvérzés, hányás, magashegyi agy és tüdő ödéma... nem hangzanak valami jónak, szóval jobb kiiktatni ezeket 😉. Hogy tudunk jól akklimatizálódni? -Hát ez egy többtényezős folyamat, amely mindenkinél más és más, de ami mindenkire igaz, hogy fontos, hogy adjunk elegendő időt a szervezetünknek alkalmazkodni a magasságnövekedéssel járó légköri nyomás csökkenéshez. Egy bevált módszer a jó öreg "Menj magasra, aludj alacsonyan!" No de nézzük is, hogy mik azok amik még segíthetnek magashegyi expedíciós környezetben 🤔

• sok folyadék (víz és tea) fogyasztás, 4-6 liter

• pihenő napokon is mozogjunk

• első akklimatizációs túráinkon csak az elengedhetetlen felszerelés cipelése (kis hátizsák, néhány kg.)

• ne rohanjunk! Ahogy a serpák is mondják: Slowly, slowly but longly...

• töltsük fel "energia raktárainkat" (szénhidrát, fehérje)

• aludj mindig alacsonyabb tengerszint feletti magasságon mint a napi maximum magasság ahol jártál

Akklimatizációs stratégia a Lenin-csúcs expedíción

Először bemutatnék egy olyan program tervet amelyet a helyi irodák is alkalmaznak, illetve egy másikat is ami szerintem még biztosabb a csúcssikerhez.

Helyi irodák akklimatizációs stratégiája:

1. nap -Érkezés Oshba. Transzfer az „Edelweiss Meadow” alaptáborba (3600m). Túra a „Leek Meadow”-hoz (3800m).

2. nap -Akklimatizáció az „Edelweiss Meadow” alaptábor környezetében (3600m): túra egy vízeséshez, vagy túra a Puteshestvennikov-hágóra (4150m).

3. nap -Akklimatizáció az „Edelweiss Meadow” alaptábor környezetében (3600m): túra a Petrovskiy-csúcs gerincéig (kb. 4100m).

4. nap -Felmenetel az 1. táborba (4400m).

5. nap -Akklimatizáció az 1. tábor környezetében (4400m): gleccser járás, vagy túra a Yukhin-csúcsig (5130m) és visszatérés az 1. táborba.

6. nap -Felmenetel a 2. táborba (5300m).

7. nap -Felmenetel a 3. táborba (6100m).

8. nap -Visszatérés az 1. táborba (4400m).

9. nap -Visszatérés az „Edelweiss Meadow” alaptáborba (3600m).

10. nap -Pihenőnap az „Edelweiss Meadow” alaptáborban (3600m).

11. nap -Pihenőnap az „Edelweiss Meadow” alaptáborban (3600m).

12. nap -Felmenetel az 1. táborba (4400m).

13. nap -Felmenetel a 2. táborba (5300m).

14. nap -Felmenetel a 3. táborba (6100m).

15. nap -Csúcstámadás a Lenin-csúcsra (7134m). Visszatérés a 3. táborba (6100m).

16. nap -Visszatérés az 1. táborba (4400m).

17. nap -Visszatérés az „Edelweiss Meadow” alaptáborba (3600m).

18. nap -Tartaléknap rossz idő esetére.

19. nap -Transzfer Oshba.

Saját akklimatizációs tervem:

1. nap -Érkezés Oshba. Transzfer az „Edelweiss Meadow” alaptáborba (3600m). Túra a közeli vízeséshez 3800m -re.

2. nap -Akklimatizáció az „Edelweiss Meadow” alaptábor környezetében: túra a Petrovskiy-csúcs gerincéig (kb. 4100-4200m -re).

3. nap -Felmenetel C1 -be (4400m).

4. nap -Yukhin-csúcs mászás 5130m majd visszatérés C1 -be.

5. nap -Visszatérés az „Edelweiss Meadow” alaptáborba (3600m).

6. nap -Felmenetel C1 -be (4400m).

7. nap -Felmenetel C2 -be (5300m).

8. nap -Felmenetel C3 -ba (6100m) majd visszatérés C2 -be.

9. nap -Visszatérés az „Edelweiss Meadow” alaptáborba (3600m).

10. nap -Pihenőnap az „Edelweiss Meadow” alaptáborban (3600m).

11. nap -Pihenőnap az „Edelweiss Meadow” alaptáborban (3600m).

12. nap -Felmenetel C1 -be (4400m).

13. nap -Pihenőnap C1 -ben (4400m)

14. nap -Felmenetel C2 -be (5300m) majd C2.5 -ig (5800m) vagy C3 -ba (6100m).

15. nap -Pihenőnap C3 -ban (6100m), túra 6200-6300m ig.

16. nap -Visszatérés C2 -be (5300m)

17. nap -Felmenetel C3 -ba (6100m)

18. nap -Pihenőnap C3 -ban (6100m)

19. nap -Csúcstámadás a Lenin-csúcsra (7134m). Visszatérés a 3. táborba (6100m).

20. nap -Visszatérés az „Edelweiss Meadow” alaptáborba (3600m) (közös ünneplés)

21. nap -Bulinap (Túra a Tulpar-Kol tóhoz, ahol kumiszt is kóstolhatunk)

22. nap -Tartaléknap.

23. nap -Tartaléknap.

24. nap -Tartaléknap.

25. nap -Transzfer Oshba.

Gallery