Ki is vagyok?
A nevem Kővári Zsolt. Egy kis faluból a Baranya-megyei Véméndről származom. Gyerekkorom óta nagy álmodozó és kalandor vagyok. Még általános iskolás koromban a nagy földrajzi atlaszt bújva felfedeztem, hogy Földünknek számos hatalmas hegysége és hegye van. Már akkor szemet szúrt nekem a Himalája és a Pamír mellett a Tien-san hegység is. Akkor megfogadtam, hogy ezekre a helyekre el fogok jutni...
A hegymászás és Én
Gyerekkorom óta rajongok a természetért, de rajongásom akkor erősödött meg, amikor 2017-ben érettségi után kiköltöztem a Bayor Alpokba, egy kis faluba Bayrischzellbe. Ezt a kis falut úgy kell elképzelni, hogy 800m méteren fekszik, 1700-1800m magas hegyekkel körül ölelve. Varázslatos... Egy nemzetközi költöztető cégnél vállaltam munkát, így hétköznapjaim utazással, míg a hétvégéim így túrázással teltek. Számos európai országba eljutottam így. Ilyenkor az éjszakákat kamionban töltöttük, ekkor lehetőségem nyílt felfedezni a környéket, a városokat.
Mikor kezdtem el önállóan bejárni a világot?
A Németországban megkeresett pénzből befizettem a MAKASE -nál a Laugavegur izlandi kalandtúrára. Majd ebből inspirációt merítettem és bele is kezdtem az utazásba... A mai napig összesen 38 országban jártam, és ennyivel nem fogom lezárni a listám. Cél, hogy a következő pár évben eljussak még ennyi országba.
Isten azért alkotta meg a világot ilyen változatosnak, hogy felfedezzük...
A hegymászás az életem fő alkotója...
Életem első igazán magasnak tekintett hegycsúcsom a 3718m magas Teide volt, melyre 2019 január 30-án jutottam fel. Mint a legtöbb "csúcs sikerem" ez is önállóan zajlott. Ekkor még ez a hegy is olyan hatalmasnak és elérhetetlennek tűnt számomra, de hamar ráébredtem, hogy nem az és még sokkal magasabb hegyek csúcsán fogok állni...
A nagy ugrás...
A 3718m magas Pico del Teide után hatalmas ugrásnak számított a próbálkozásom a Lenin-hegy megmászásával 2022 nyarán. Sajnos ez sikertelen próbálkozásnak bizonyult, mivel az embert nem kímélő időjárás miatt több napra is lezárták a felső táborokat. Így végül csak a 6148m magas Razdelnaya -ra jutottam fel.
Ez volt az első expedícióm, de nem az utolsó... ekkor nagyon megtetszett ez a fajta hegymászás. Komoly fegyelmet, erős akaratot, koncenrtációt, fizikai és mentális erőt és kitartást igényel... Már az első alkalommal számos mászótársamnak segítettem feljutni a felsőbb táborokba. Ellentétben a többi mászóval szemben mindig 20-30kg -s hátizsákkal haladtam feljebb a táborokban, hogy minél több ételt hordjak fel, és segítsem mások expedícióját.
Magashegyi túravezetés, út az IML lét felé
Az első expedíciómon egy nepáli guide, Sangri megkérdezte tőlem, hogy nem e akarnék guide lenni, mert látta, hogy milyen jól bánok másokkal expedíciós körülmények között is. Korábban is gondoltam erre, de a szavai még jobban megerősítettek benne, hogy igen, nekem ez való... hazatértem után pár hónappal meg is találtam az MHVE által indított IML (International Mountain Leader) képzést. Azonnal jelentkeztem is rá. A képzést 2023 tavaszán kezdtem el, és ha minden a terv szerint halad, akkor 2026 februárjában fogom befejezni.
Hogyan készülök mentálisan és fizikálisan?
A fizikális felkészülés szerintem a könnyebbik része a folyamatnak. Életem egész részében jelen volt a sport. 15 évig fociztam amatőr szinten, mellette pár évig kézilabdáztam, kosaraztam és hétvégente túráztam. Miután elkezdtem az egyetemet új sport jött az életembe, a futás. Előtte is futottam, de a budai lét mellett napi szinten futottam és csatlakoztam is a futó közösséghez, a Wellatirun -hoz. Rendszeresség vált az életemben a futó versenyeken/eseményeken való részvétel. Emellett hetente 4-5 alkalommal edzőteremben is edzettem. Már ekkor is a kardió volt a fő cél. Nagyon megkedveltem az ergométert és a taposó gépet. Az utóbbit 30-40kg extra súllyal a hátizsákomba pakolva szeretem használni, kiegészítve edző/légzés kontroll maszkkal. A másik nagy kedvencem a Lépcsőn való fel- és le sétálás 70-80kg -val. Ezeket edzésenként időben így néznek ki: 30 perc taposó, 15-20 perc evezés majd 45-60 perc lépcsőn. Ezek mellé még a kettlebell -es edzést is belevettem a napi rutinomba.
De akkor mi a helyzet a mászással?
Hát a mászásra is kellő figyelmet és energiát kell fordítanom. Hetente többször járok mászóterembe. Főként a boulder fogott meg a beltéri mászásban de szerdánként a boulder mellett a falmászás is része az edzésemnek, melynek a MAG47 ad helyszínt.
Mentális felkészülés
Ez a nehezebbik része az egész felkészülésnek, és majd az expedíció közben is. Rendszeres olvasás és pozitív gondolkodás jelentősen képes fejleszteni a tűrőképességünket és persze az Istenbe, Allahba vagy a Teremtőbe vetett hit. Hogy akármennyire is rossz a helyzet, akkor is meg tudjuk látni a jót amibe kapaszkodni tudjunk és erőt merítsünk belőle.
Mit szoktam olvasni?
Főleg expedíciós beszámolókat, életrajzokat, önismereti és önfejlesztő könyveket. Ezek közül párat nagyon tudok ajánlani:
-Ant Middleton: Félelembuborék
-Ant Middleton: Utánam!
-Ant Middleton: Zéró negativitás
-Ant Middleton: Mentális edzettség
-Colin O'Brady: Nincs lehetetlen
-Kilian Jornet: Futni vagy meghalni
-Kilian Jornet: Semmi sem lehetetlen
-Bear Grylls: The kid who climbed Everest
-Bear Grylls: Sose add fel!
-Bear Grylls: Tűzön-vízen át!
-Alex Honnold és David Roberts: Egyedül a falon
-Földes András: Erőss Zsolt
Eredmények és hegyek
Néhány jelentősebb hegyet emelnék csak ki, mivel a megmászott hegyeim listája túlságosan is hosszú és unalmas lenne...
-Pico del Teide 3718m 2019.01.30
-Razdelnaya Peak 6148m 2022, 2024, 2025
-Damavand 5610m 2023.05.29
-Triglav 2864m 2024.08.16
-Großglockner 3798m 2024.09.07
-Lomnici csúcs 2634m a kuloáron fel 2024.10.14
-Eged-hegyi sherpa rally 60kg 1.hely 2024.10.26
-Spagetti túra pár 4000m+ os csúcsa 2025.07.03-07.10
-Yukhin Peak 5130m 2025.07.19
-Lenin Peak 7134m 2025.08.09
-Mont Blanc 4808m 2025.08.26 (250km biciklizés után, cycling to see to summit)




Projekt
Fedezd fel a kerékpáros kalandokat velünk!
Kapcsolat
Feliratkozom
+36-20-929-7767
© 2025. All rights reserved.